7 bútordarab, amelyre nem feltétlenül van szükségünk

Saját otthonunk berendezése mindig nagy kaland – főként, ha az első lakásról van szó. Így nem csoda, ha a beszerzendő bútorok listáját már akkor összeállítjuk a fejünkben, amikor még meg sem kaptuk a kulcsokat. Sok bútordarabról azonban csak a megvásárlása után derül ki, hogy nem is használjuk, csak foglalja a helyet, és csökkenti a rendelkezésünkre álló teret. Így az alábbi bútorok megvásárlása előtt gondoljuk át, valóban szükségünk van-e rájuk.

1.Komód a fehérneműknek

Ha van egy jó nagy gardróbunk, amelyben minden elfér, és még a fehérneműknek és a zokniknak is van külön fiók, ne vásároljunk csak azért egy komódot a hálóba, mert úgy szokás.

2.Éjjeliszekrény

Bár az éjjeliszekrény praktikus, hiszen tarthatunk rajta egy pohár vizet, a szemüvegünket vagy a könyvet, amelyet épp olvasunk; erre a célra megteszi egy kis polc is az ágy mellett. Ez utóbbi megoldást főként kis hálószoba esetén érdemes megfontolni.

3.Tévéállvány

Sokan már egyáltalán nem kapcsolják be a televíziót – illetve nincs is a lakásban készülék –; és a filmeket a számítógépen nézik. De ha van is tévénk, egyszerűen felszerelhetjük a falra.

4.Telefonasztal

Vezetékes telefonnal ma már kevesen rendelkeznek, és bár ez a bútordarab természetesen nem csak a telefon tárolására alkalmas, gondoljuk át, hogy tennénk-e rá bármit egy cserepes növényen, illetve a kulcsunkon kívül – utóbbit egy fali akasztón is tarthatjuk.

5.Vitrin

A vitrin a „kötelező” nappali bútor, főként azok számára, akik a nagyinál még ezt látták. De ha nincs otthon drága porcelán vagy kis csecsebecsék, valójában felesleges. Ha viszont ennek ellenére beszerezzük, a végén könnyen azon kapjuk magunkat, hogy csupán azért vásárolunk nippeket, hogy megtölthessük valamivel.

6.Lábtartó

Bár természetesen jól esik feltenni a lábunkat valamire a fotelben ülve, választhatunk olyan fotelt is, amely elég nagy méretű ahhoz, hogy kényelmesen összekucorodhassunk rajta.

7.Iratszekrény

Gondoljuk át, egyáltalán szükségünk van-e ennyi papírra: a régi magazinokat ajándékozzuk el, vagy dobjuk ki a szelektív gyűjtőbe, papíralapú számlák helyett pedig intézzük a pénzügyeinket elektronikusan, így irattartókra sem lesz szükség.

<< vissza