Milyen az ideális dohányzóasztal?
Egy dohányzóasztalnak rengeteg feladata van: újságokat és magazinokat tartunk rajta, ide tesszük le a kávénkat vagy a borunkat beszélgetés közben, feltesszük rá a lábunkat, hogy kényelmesebb legyen a tévénézés, illetve a gyerekek is e köré telepednek le, ha rajzolgatni szeretnének. Ráadásul a bútordarab általában a szoba közepén kap helyet, így alapjaiban határozza meg a nappali stílusát. Így vásárlás előtt meg kell győződnünk arról, hogy minden fontos szempontot figyelembe vettünk.
Az asztal helye
Vásárlás előtt jelöljük meg a dohányzóasztal helyét a szobában egy a földre ragasztott szigetelőszalag segítségével, hogy jobban láthassuk, elfér-e a kívánt méret, illetve kényelmesen el tudunk-e majd haladni mellette. Ha szükségünk van a helyre, mert például a gyerekek rendszeresen a nappaliban játszanak, vagy esténként itt tornázunk, érdemes egy görgős dohányzóasztalt beszereznünk, amely könnyedén áthelyezhető.
Egy helyett két asztal
Ha hosszú kanapénk vagy egy több elemes ülőgarnitúránk van, a dohányzóasztal is lehet nagyobb – de két kisebb, egyforma asztalt is beszerezhetünk. Így a bútordarab nem von magára minden figyelmet, és a szoba is szellősebb marad.
Az asztal magassága
Fontos, hogy az asztal magassága ne haladja meg a kanapéét, ellenkező esetben ugyanis könnyen kilögybölhetjük az italunkat, amikor letesszük rá, főként, ha az asztalnak pereme is van. Ha nem szeretnénk, hogy a dohányzóasztal a helyiség központi eleme legyen, válasszunk egy üveglappal ellátott darabot. Ez főként akkor jó megoldás, ha az asztal alatti szőnyeg különösen szép mintájú, így nem kívánjuk elvonni róla a figyelmet.
Tárolóhely
Gondoljuk át, csak az italunkat szeretnénk az asztalon tartani, vagy több tárolóhelyre van szükségünk, például az újságoknak, CD-knek vagy távirányítóknak. Utóbbi esetben válasszunk egy újságtartó polccal ellátott dohányzóasztalt – de akár fiókos változatot is vásárolhatunk, ha nem szeretnénk, hogy az itt tárolt tárgyak szem előtt legyenek.